Küldetés

A Mediterrán és Balkán Fórum multidiszciplináris társadalomtudományi folyóirat évi négyszeri megjelenéssel. Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk olyan magas szintű kutatási eredmények közlésére, amelyek a Balkán, a Kelet- és Nyugat-Mediterráneum, az Ibero-Amerikai térség és a Közel-Kelet térségére, illetve az ezekkel határos, kapcsolódó területekre (Közép-Európa, Észak-Afrika, Közép-Ázsia stb.) vonatkoznak.
Várunk tanulmányokat a tág értelemben vett társadalomtudományok minden területéről, ezek mellett kiemelt figyelmet szentelünk a napjaink politikai, társadalmi és gazdasági folyamatait elemző írásoknak is.
Szerzőink között szívesen látunk befutott, elismert kutatókat, és pályájuk elején tartó fiatal tehetségeket egyaránt. A tudományos körökből érkező szerzők mellett lehetőséget kívánunk biztosítani az alkalmazott tudományok (pl.: diplomácia) területéről érkező gyakorlati szakembereknek is.
Folyóiratunkban egyaránt közlünk elméleti kutatásokat és esettanulmányokat is, lehetőséget biztosítunk könyvismertetők megjelentetésére is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>